Kövesd a csillagokat, vagy használj egy jó tájolót V.
Az alapvető tájoló típusok rövid bemutatását követően nem árt, ha a szerkezetek általános hibáival is megismerkedünk. Pontosabban ezek csak részben a tájolók hibái. Az egyik leggyakoribb az elmaradás (tehát amikor a tű nem tér vissza alaphelyzetébe), melyet a csapágy és a tengely súrlódása okoz. A csillapodási idő növekedését és az önlengést szintén a felfüggesztés, vagy a csapágy kopása idézi elő. Ezek a problémák, egy kis szereléssel kiküszöbölhetőek. Egészen más a helyzet a mágneses deviáció esetén, mely a tűnek a mágneses északi iránytól történő eltérését jelenti. A mutató kitérését az acélkeretes szemüvegtől egészen egy egyszerű csővezetékig minden olyan tárgy okozhatja, mely befolyásolja a tájoló közelében a mágneses teret. Tehát vasúti sin vagy egy trafóállomás mellet, még a legjobb Silva tájolónk is pontatlan irányt fog mutatni. A vulkanikus eredetű területeken szintén okozhat némi meglepetést a mágneses tér. A deviációt azonban némi odafigyeléssel, felszerelésünk és a környezetünkben elhelyezkedő tárgyak ellenőrzésével ki lehet kerülni.
Az iránytű és a tájoló alapvetően a Föld mágneses terének köszönhetően segíti tájékozódásunkat. A valódi északi pólus és a mágneses Észak között azonban jelentős eltérés van, ezt a szögeltérést nevezzük deklinációnak (vagy variációnak) – természetesen ebben az esetben nem a névszóragozásról van szó …
Tovább nehezíti a pontos északi irány meghatározását, hogy a mágneses sarkok – elsősorban az északi – „össze-vissza” vándorolnak a földrajzi pólusok környékén. Ennek geofizikai okain hosszú ideje polemizálnak a tudósok, hiszen a jelenség évszázadok óta ismert. 1634-ben az angol matematikus és csillagász, Henry Gellibrand mérései szerint az északi deklináció 1580 után, valamivel több, mint fél évszázad alatt 7º-ot változott. A 17-18. században jelentős mágneses felméréseket végeztek. Ezeknek köszönhetően Edmond Halley, a tematikus térképészet kiváló képviselője 1702-ben elkészítette az első deklinációs „világtérképet”. Az azonos deklinációjú helyeket izovonalakkal – azonos értékeket mutató pontokat összekötő görbékkel – ábrázolta. Az azonos arányú földi mágneses elhajlásokat összekötő – sokáig csak „Halleyan lines”-ként emlegetett – görbék az izogonok.
- Halley1702-ben készített deklinációs „világtérképének” részlete
Azokat a földrajzi pontokat, melyeken a földrajzi és a mágneses Észak egybeesik, az agonvonal jelzi. Ez természetesen nem azt jelenti, miként sok helyen magyarázzák a szó jelentését, hogy „…a föld (sic!) felszínén azokat a pontokat összekötő görbe ahol a föld (sic!) mágneses tere nem érvényesül.”. No ebben az esetben elég nagy bajban lettek volna pl. 1965-ben a Balaton nyugati végén élők, ugyanis az agonvonal ekkor ezen a térségen haladt át.
Az északi mágneses sarkot elsőként Sir James Clark Ross fedezte fel 1831-ben Kanada északkeleti részén. A pólus ekkor a mai Nanavut territórium, az inuitok ősi hazájában fekvő Boothia-félsziget alatt tartózkodott. Elmozdulása hosszú ideig csekély volt, de 1948-ban már a Prince of Wales sziget északi végén találták meg. Az 1980-as évek közepétől a sark mozgása intenzívebbé vált, napjainkban valahol az Arktikus-óceán közepén jár.
A mágneses északi pólus folyamatos bolyongása miatt a pontosabb térképeken feltűntetik a deklinációs eltérést is. Az elhajlás értéke pozitív, ha a földrajzi Észak-dél iránytól kelet felé, és negatív, ha nyugat felé tér el a mágneses tű. Magyarországon a mágneses deklináció 1,7 és 3,6 fok között mozog, helytől és időtől függően. Az elhajlás keleti irányú, tehát pozitív. Napi ingadozási értéke 5-15 szögperc, nyáron nagyobb, télen kisebb.
Mivel a mágneses erővonalak nem párhuzamosak a Föld felszínével, az iránytű, a tájoló tűjének északi vége az északi féltekén függőlegesen lefelé, a déli félgömbön pedig felfelé hajlik. Ezt a jelenséget nevezzük mágneses inklinációnak, tehát a mágnestű vízszintestől való eltérésének. Ennek értéke a mágneses egyenlítőn természetesen zérus, az északi póluson +90º, a déli mágneses sarkon -90º. Magyarországon a lehajlás 63,5º-os. Az inklináció, hasonlóan a deklinációhoz mind térben, mind időben változik. Az egyenlő inklinációjú pontokat összekötő, úgynevezett izoklin görbéket jelzik a szaktérképeken. A mágneses lehajlást két módszerrel kompenzálják a tájolók gyártói. Egyrészt nem egyformán mágnesezik az iránytűt, másrészt korrekciós mágneseket alkalmaznak.
A Földön található élet egyik alapfeltétele a geomágneses tér megléte. Tulajdonságait, anomáliáit közel 200 szárazföldi – hazánkban a nagycenki és a tihanyi – obszervatórium, és jó néhány tengeri állomás tudósai figyelik. Mérési eredményeiket 2-10 éves időszakok között egyesítik. Napjainkban 42 ország vesz részt a geomágneses változásokat nyomon követő Intermagnet (International Real-time Geomagnetic Observatory Network), illetve 20 európai állam által létrehozott European Geomagnetic Station Network munkájában. Eredményeik alapján pontosítják a deklinációs, inklinációs és izodinam – a Föld mágneses térerősségét jelző vonalak – térképeket. Ezeknek köszönhetően korrigálhatóak a tájolóktól kezdve a legkülönfélébb geodéziai eszközök mérési eredményei. A geomágneses tér változását sokan misztifikálják. Ez azonban nem több mint egy katasztrófaelmélet.