Browning II.

A Browning céggel kapcsolatban egy kést szerettem volna röviden bemutatni. Ez, mint általában, megint egy kicsit hosszabbra sikerült és a kés még nem is került szóba. Márpedig ez mégis csak egy késes oldal. Ennek megfelelően arra is rá fogok térni, de ha már a lőfegyvereknél tartottam, akkor még meg kell említeni a John Moses tervezte géppuskákat is.

Az első Browning-féle – és egyben az első, az Államokban kifejlesztett – géppuska a gázdugattyús, léghűtéses Colt Browning M1895-ös volt. A .30-as kaliberű  Potato Digger – krumpli ásó vagy dugványozó – elnevezését a földbe szúrható állványáról kapta. A fegyver M1914-es változatából – lényegi változtatás valójában nem volt a konstrukción- az Antant országok nem csekély mennyiségben rendeltek.

1917 áprilisának elején az Egyesült Államok is belépet a hadviselő felek táborába. Hadserege azonban a fegyverzet jó néhány területén felkészületlen volt. Többek között nem rendelkezett megfelelő csapattámogató gépfegyverrel. Ezt a hiányosságot volt hivatott megszüntetni a Browning M1917-es. A vízhűtéses géppuska 450 darab, .30-06 / 7.62×63 mm-es lőszer kilövésére volt képes percenként. Tüze 2000 méterig volt hatásos, azon túl inkább csipkelődött. A fegyver – és az 1936-ban kifejlesztett nagyobb tűzgyorsaságú M1917A1-es – sikerességét jól jelzi, hogy a II. világháborúban és a koreai harctereken is kedvelt fegyvernek számított.

Gyakorlatilag az 1917-es modell némileg továbbfejlesztett változata volt az M1919. És valóban csak némileg, ugyanis a fejlesztés kimerült a vízhűtést biztosító köpeny perforált lemezre cserélésével, tehát léghűtésessé alakították át és egy könnyített, összecsukható állványzatot terveztek a korábbi helyett. Az első főtípust még további hat követte. A legelterjedtebb az M1919A4-es és az A6-os változatok voltak. Előbbi terepjárókra és páncélozott járművekre is felszerelhető volt, utóbbi kifejezetten a gyalogság részére készült. Az egyes típusoknak számtalan variációja jelent meg a harcmezőkön, a tengeri és légi hadviselésben.

1933-ban jelent meg az .50-es kaliberű Browning M2 nehézgéppuska. John Pershig tábornok, az Államok kontinensre küldött expedíciós seregeinek parancsnoka már 1918-ban szorgalmazta egy nagy kaliberű géppuska rendszerbe állítását. Az új, 1600-2000 méterig kiváló hatásossággal működő, 12.7×99 mm-es, egy alaposan átalakított .30-06 kaliberű M1917-es volt. A vízhűtést levegősre cserélték, de ez kezdetben nem igazán működött, folyamatosan túlhevült a cső. Repülőgépek fedélzeti fegyvereként ez a probléma értelemszerűen kiküszöbölődött. Nagy tűzerejének köszönhetően, M1921 néven, és vízhűtéses változatban a szárazföldi csapatoknál is rendszerbe állították. 1932-33-ban áttervezték, ekkor kapta az M2 megjelölést. A léghűtés hatékonyságát biztosító, vastagabb csövű változat M2HB (Heavy Barrel) néven közismert. Pontosabban a fenti fegyver összes változatát gyakran csak M2-esként emlegetik.

John Moses Browning fegyverkonstrukciói között nem lehet rangsort felállítani. Szinte minden elgondolása sikeresnek bizonyult a harcmezőkön. Ez igaz az M1918A1 Browning Automatic Rifle könnyűgéppuskára is, mely a 45-ös Colt-hoz és a fenti Ötvenes-hez hasonlóan legendává vált. Nem véletlen, hiszen ez volt az első rendszeresített, igazán korszerű automata fegyver az Egyesült Államokhadseregének berkeiben. A BAR a nagyon gyenge francia Chauchat váltotta ki a csatasorból. Az M1918 as percenként 300-450 darab 30-06/7.62×63 mm-es Springfield lőszert engedett ki magából. Ez igen jó tűzgyorsaság volt a maga nemében, a fegyver későbbi változatainál ez a 650 lövedéket is elérte. A BAR-nak természetesen voltak gyenge pontjai. Például a mindössze 20 lövedékes tárja.


Comments are closed.