Késblog

Napjainkban egyre keresettebbek a Bug out Bag elnevezéssel ellátott kisebb-nagyobb zsákok. Pontosabban egy olyan eszközökkel és egyebekkel megtöltött, háton is hordható pakkról beszélünk, mely minimum három napon keresztül biztosítani tudja az életben maradásunkat. És ennek a csomagnak az összeállítása megérdemel némi figyelmet. Annak ellenére, hogy sokan felesleges, sőt kényszeres elővigyázatosságnak tartják, valójában nem az. Főként olyan területeken mint például a trópusi ciklonok útvonalain.

De nem kell elmennünk a Karib-tenger és az Indiai-óceán térségébe pusztító környezeti katasztrófákért. Mert bolygónk minden talpalatnyi területére igaz, hogy még mindig erősebbek – és azok is lesznek – az elemek mint mi hisszük. Ez alól Európa sem kivétel, bár polgárai gyakran elfeledkeznek erről az aprócskának tűnő tényről. Például a földrengések az Öreg kontinens számos pontján jelentenek évszázados veszélyt. Annak ellenére, hogy szeizmológiai szempontból Európa viszonylag nyugodtnak számít.

Az Eurázsiai- és az Afrikai-lemez – ez utóbbi északi határa a Földközi-tenger déli és délkeleti részéig húzódik – és az itt található mikrolemezek – ezek némelyikét, pl. az ALCAPA-t (Alpok-Kárpátok-Pannon-medence), vagy más néven az Adriai-tüskét az Afrikai-lemez tolja a kontinens belseje felé – találkozási pontjai alkotják azt a tektonikusan aktív zónát, mely az Atlasz-hegységtől Szicílián keresztül az Appenninekig, a Dinaridák és a Hellenidák láncolatáig húzódik. A transzform, azaz horizontális elcsúszásos Anatóliai-vetődés ezektől független.

Ennek megfelelően Európa déli részén kipattanhatnak nagyon erős rengések. És mint tudjuk az ókori civilizációk számtalan városát tették a földel egyenlővé a földrengések vagy az általuk keltett szökőárak és földcsuszamlások. A veszély ma sem kisebb. 2009. április 6-án a Rómától mintegy 110 km-re északkeletre, az Apenninek hegyláncai között fekvő L’Auquila-t és a környező településeket rázta meg egy 6.3-as magnitúdójú, a felszín alatt 6-8 km mélységben keletkezett rengés. Hatása a viszonylag nem túl magas energia ellenére pusztító volt, ami részben annak volt köszönhető, hogy kis mélységben pattant ki. Részben pedig az épületek szerkezetének tudható be.

A földrengésekhez – napjainkban egyre több tudományos publikáció jelenik meg azokról a kutatásokról, melyek Európa közepén is valószínűsítik egy pusztító rengés lehetőségét – hasonlóan az árvizek, vagy a földrengések által keltett földcsuszamlások és szökőárak is komoly veszélyt jelenthetnek. És a viharokról sem szabad elfelejtkezni. 1987. október 16-án 180-200 kilométeres széllökések érték el Nagy-Britanniát az Atlanti-óceán felől. A Nagy Vihar a 20. század legnagyobb hurrikánja volt a Brit-szigeteken. Valami hasonló vihar csapott le idén október 26-án Dél-Angliára, Észak-Franciaország és Hollandia tengerparti vidékeire.

Magyarország területéről olyan erejű és oly hatalmas pusztítást okozó földrengésről, mely L’Auquila-t lerombolta, nem tudunk. A legelső hazai, feljegyzett földmozgás 456. szeptember 7-én pattant ki, valahol Savaria környékén. A legnagyobb – a mai országhatárokon belüli – rengés Komáromban keletkezett 1763. június 28-án, magnitúdóját 6,3 körülire becsülik. Az ilyen energiájú rengések azonban nagyon ritkák.

A természeti csapások egyéb formái, elsősorban árvizek viszont gyakrabban fordultak, fordulnak elő hazánkban. Az 1800-as évekből a 38-as pesti és a 79-es szegedi árvizek a legismertebbek.

A 20. század egyik legnagyobb magyarországi árvize 1970 áprilisában kezdődött a Tiszán. Május 20-án a védekezésért felelős bizottság elrendelte, hogy Nagylakon, Magyarcsanádon, Apátfalván, Kiszomborban, Ferencszálláson és Kübekházán készítsék fel a lakosságot a kitelepítésre. Makón és Maroslelén meg is kezdték az evakuálást. Századunkban a 2006-os tavaszi ár azért számított különlegesnek, mert a Dunán és a Tiszán, illetve a mellékfolyókon gyakorlatilag egyszerre indult meg az áradás. A Dunán 2013. június elején levonuló árhullám, Mohács kivételével minden mért ponton meghaladta a korábban mért legmagasabb szintet.

És amennyiben a természet hatalma nem jelentene elég kihívást, akkor még mindig ott az emberi tényező. A 20. század utolsó harmadában az ipari katasztrófák egyre nagyobb mértékű természeti és gazdasági károkat okoztak. A népesség növekedésével párhuzamosan a lakosság igen jelentős része is veszélyeztetett. A világ legnagyobb ipari katasztrófája kétségtelenül az 1986-os csernobili reaktorrobbanás volt. A kétes második helyezett az India középső részén fekvő Madhja Prades állam fővárosa, Bhopal közvetlen közelében, 1984. december 3-án történt baleset. Az Union Carbide vegyi üzeméből mintegy 42 tonna metil-izocianát (MIC) gáz – a Sevin rovarirtó szer fő hatóanyaga – jutott ki. Néhány óra leforgása alatt több ezer emberrel – becslések szerint 8-10 ezerrel – végzett. A későbbi áldozatok számát 20-25 ezerre teszik. Nyugat-Európa legsúlyosabb ökológiai katasztrófája szintén egy vegyi gyárban történt. A Milánótól 15 kilométerre található, növényvédő szereket előállító sevesoi üzemből 1976-ban nagy mennyiségű TCDD nevű dioxin – Vietnamban Agent Orange néven vetették be lombtalanításhoz a dzsungel felett – került a levegőbe.

Magyarország eddigi legnagyobb ipari katasztrófája 2010. október 04-én következett be, amikor a Magyar Alumínium ZRt. X. számú vörösiszap zagytárolójának észak-nyugati gátja átszakadt. A kizúduló 600-700 ezer köbméter vörösiszap a Torna patakon keresztül elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Mintegy 800 hektár területet árasztott el.

(Fotók: Bödő Viktória)

Az európai tűzoltóságok, katasztrófavédelmi szervezetek felkészültsége általában megfelelő. És némi előkészülettel mi is könnyebbé tehetjük a munkájukat. Ezt kezdjük azzal, hogy összeállítjuk saját pánikpakkunkat. A szakértő üzletekben megtalálható csomagok között válogatva vegyük figyelembe azt az alapvető szabályt, hogy hol lehet szükségünk rá. És ne essünk túlzásokba. A boltokban beszerezhető pakkok valójában az alapot jelentik, hiszen két egyforma menekülőcsomag nem létezik. Hogy igazán hasznos legyen, egyénre szabva egészítsük ki. De nézzük az alapokat.

A túlélés elsődleges kelléke a víz. Ez három napra, igencsak szűkösen számítva három liter. A zsák súlyát és terjedelmét tekintve nem feltétlenül célszerű a valamivel több mint 3 kiló folyadékot cipelni. Inkább egy flakon mellé tegyünk be víztisztító tablettákat. Az egyik legjobb megoldás, ha az Aquamira Frontier Pro – vízszűrőt csomagoljuk be.

A folyadék mellett nem árt, ha némi élelmet is bekészítünk. Alapvetően a szárított és az önmelegítő eledelek javasoltak. Ez utóbbiak elkészítéséhez vízre sincs szükségünk. A lényeg, hogy magas kalóriatartalmú ételeket vigyünk magunkkal. A gourmand felfogás ebben az esetben kerülendő. Egy evőgép és egy csajka azért jó a kéznél. Ezek, ha eltekintünk a minimalizmustól, akkor egy katonai főzőkészlettel kiválthatók. És némi plusz felszerelést is kapunk mellé.

Sokan azt a tanácsot adják, hogy a csomagba készítsünk be túrabakancsot, két pár zoknit és pólót, meleg alsót és felsőt, esetleg kalapot. Hát ezeket – a zokni kivételével, hiszen a hosszabb gyaloglás során az átnedvesedik és kiszívja, feltöri lábunkat – én eléggé feleslegesnek tartom. Ha menekülésre kell ösztönöznöm hátsó felemet, akkor bakancsot húzok és nem papucsot – bár azért egy túracipőt talán elbír a zsák. Amennyiben kint tombol a tél, akkor pedig eleve ott figyel a téli ruházat. Három napig, míg ki kell húzni, legkevésbé az alsó ruházatom fog zavarni. Igaz, nagyon fontos a meleg és száraz öltözék, de ez megoldható másként is. Hogy esténként ne dideregjünk – erre nyáron is lehet esélyünk – szerezzünk be egy jó hálózsákot, ez ebben az esetben ne sima nyári legyen, vagy egészítsük ki egy polárbéléssel. Az sem haszontalan, ha egy BCB polietilén zsákot is a felszereléshez csapunk. Ennek súlya mindössze 142 gramm és 10×20×3 cm-es méretével alig foglal helyet. A hálózsák mellett is használható, hasznos darab, véd a szél és eső ellen is. Ha már BCB, akkor egy hővisszaverő fóliát sem árt bepakolni, ez a testhő közel 90%-át visszaveri. A 202×132 cm méretű darab, összehajtogatva csupán 9×10 cm.

A melegedés hagyományos, ősi módja a tűz nyújtotta meleg élvezete. Persze ehhez előbb tüzet kell raknunk. Ennek meggyújtásához több módot is választhatunk a nagyítós és homorú tükrös megoldáson keresztül, egészen az elem és acélgyapot párosításáig. Lehet, hogy sokan maradinak tartanak, de én a gyufa – a víz- és szélálló változatát – és a szikravető párost – magnéziummal – javaslom.

A tűz a melegen kívül fényt is szolgáltat, de sokkal hatékonyabb fényforrást nyújt számunkra egy zseblámpa. A ma forgalomban lévő típusok többsége halogén, xenon gázos és LED izzókkal működik. A halogén égők előnye, hogy igen erős és fókuszált fényük van, viszont energiaigényük is nagyon magas. A LED égők sokkal takarékosabbak, fényerejük szabályozható és az egész látómezőt bevilágítják. A szolgáltatott fény hatótávolsága viszont alacsonyabb a halogén izzókéhoz képest. Ez a hátrány azonban relatív, a korszerű LED-es lámpák fényereje a 250-300 lument – egy kicsit egyszerűsítve, 300 gyertya vagy kettő 100 wattos izzólámpa fényerősségét – is elérhetik. A felszerelés közé kerülő zseblámpa mellé nem árt tartalék telepet bekészíteni.

Csomagunkban feltétlenül helyet kell szorítani egy elsősegély készletnek. Például egy Adventure (AD0220) elsősegélycsomag igen megfelelő, jól felszerelt – vészjelző síp, iránytűgomb, 56 db sebkezelésre használható kellék (fertőtlenítő kendő, ragtapasz, géz), vérzésre párna, elasztikus fásli és jegelő, csipesz és gyógyszerek (4 db antibiotikumos kenőcs, 2 db After Bite rovarcsípésre, 6 db 200 mg-os Ibuprofen, 6 db 500 mg-os Acetaminophen, 3 db Antihistamine (Diphenhydramine 25 mg) és 4 db 325 mg-os Aspirin). Ehhez a nem elhanyagolható felszereltséghez én még hozzátennék egy QuikClot Sport vérzéscsillapítót. Ez mindössze 4 ezer forint környékén kapható és igen hatékony. Amennyiben állandó gyógyszereink is vannak, akkor azokról se feledkezzünk meg. A túlélőcsomagokkal szemben – azok minden előnyét ismerve – ebben az esetben azért javallott az elsősegélykészlet, mert egy komolyabb sérülés ellátására sokkal inkább alkalmasabb, mint a sima túlélőfelszerelés. Másrészt az azokban megtalálható eszközök egy részét – például gyufát, szikravetőt – eleve visszük magunkkal.

Menekülési pakkunk alapjai már megvannak, de néhány dolog még hiányzik. A legfontosabb ezek közül a kés. Ebből egy mindenes kisebbet és egy nagyobb, erősebb, fixpengés vasat készítsünk be. A túrára indulók többsége elfelejtkezik róla, de egy menekülőcsomag esetében nem szabad. Málházáshoz, menedéképítéshez és mászáshoz szükségünk lehet néhány méter kötélre is. Erre kiváló megfelel a Paracord. És a zsákban vagy annak külső részén még mindig találunk helyet egy tábori ásónak. A Gerber Gorge összecsukható ásó ennek a célnak pont megfelel, nyele üvegszálas műanyag, a nyél vége csúszásbiztos gumi. Az ásófejet behajtva kalapácskéni is használható. Talán még egy-egy kézi hajtású lámpa, porfogó álarc, szemüveg és valami fertőtlenítő szappan vagy folyadék is elfér valahol.

Gyakorlatilag minden fontosabb felszerelést bepakoltunk, melyeket egy helyesen összeállított menekülési zsáknak tartalmaznia kell. Ezekkel biztosítani tudjuk azt a minimális hátteret – legalább 72 órára -, hogy egy katasztrófahelyzetből el tudjunk jutni egy biztonságos helyre. Az itt leírtak természetesen az európai viszonyoknak felelnek meg. Minden olyan extrát kerültünk, melyek például az Egyesült Államokban alapnak számítanak.

Tehát fegyverzetet nem pakoltam, mert Európa országaiban a jelenlegi állapotok szerint, szerencsére nem bóklászhat vele mindenki. Nem raktam be a cuccok közé csalit, horgot, túlélési könyvet és előtérrel rendelkező sátrat sem. Ahogy menekülési tervet sem készítettem. Nem azért, mert felelőtlen lennék. Csupán feleslegesnek tartom őket. 

A menekülési tervezett helyett egy, a lakhelyünket és annak tágabb környezetét ábrázoló részletes térképet és egy tájolót – ennek használatához, hacsak korábban nem gyakoroltuk, nem fog ártani egy rövid leírás, bár éles helyzetben… – teszek a hátizsákba. És a személyes iratokról sem feledkezhetünk el. Mivel az eredetiek nem feltétlenül elérhetőek az adott pillanatban, célszerű ezek másolatát – hitelesített formában – bekészíteni. Némi készpénz szintén kerülhet az egyik zsebbe, mert a kapkodás közben nem biztos, hogy a pénztárcánkat is megtaláljuk.

Persze az is felmerül, hogy mibe pakoljunk. Folyamatosan a zsák kifejezést használva egyértelmű, hogy én a hátizsák híve vagyok. Egy 60-70 literes hátizsák az ideális, ebbe minden belefér. És még egy kicsivel több is. Amennyiben a zsákhoz nincs esővédő huzat, akkor azt feltétlenül szerezzünk be.

A felszerelést, különösen az elektromos ketyeréket érdemes folyamatosan ellenőrizni. Elég kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ha veszély esetén valamelyik használhatatlan, mert a telep lemerült.
A fentiek, ahogy említettem csupán az alapvető felszerelést jelentik. Gondolom sokan hiányolják a rádió, mobiltelefon említését. De ezekre csak addig számíthatunk míg a kommunikációs hálózatok működnek. Ezt követően csupán értéktelen kacatok. Ezért – mert természetesen a telefont rutinszerűen visszük magunkkal – néhány világító rudat is érdemes beszerezni.

Használatuk igen egyszerű, csak meg kell törni a rudat, egy kicsit összerázni és már világít is. Nem gyúlékony, nem kell hozzá elektromosság, víz- és szélálló, mindössze 20 gramm, 15×1,5 cm, nem mérgező. És a legfontosabb, hogy hosszú üzemidővel rendelkeznek. Konkrétan a zöld és a piros 12, a fehér pedig 8 órán keresztül szolgáltat fényt.