A víz maga az élet… 3. rész

Sorozatunk korábbi részében valószínűleg a négy – pontosabban kilenc – legismertebb, víz útján (is) terjedő fertőző betegségről írtunk. Most következzen néhány olyan infekció, melyek kórokozói kevésbé ismertek. Kezdjük a bakteriális betegségekkel, közülük is két zoonosis fertőzéssel, melyek esetében a kórokozók közvetlenül, vagy közvetve terjednek át a gerinces állatokról az emberre.

Az anthrax szó hallatán sokan elsőként valamiféle merényletre, háborúra asszociálnak – sajnos nem alaptalanul. Mások az 1980-ban debütáló Anthrax brit anarchopunk, vagy az azonos nevű New York City-ben alapított thrash metal együttesekre gondolnak. Az anthrax, közismertebb nevén lépfene azonban nem más mint a Bacillus anthracis spóraképző baktérium okozta betegség. A kórokozó elsősorban a patás, növényevő állatokat betegíti meg és az egész világon elterjedt. Az 1-8 µm (1µm=1×10−6 m) hosszú és 1 µm széles baktérium vegetatív formában, spóra nélkül viszonylag ártalmatlan. A mintegy 1 µm nagyságú spóra rezisztenciája ellenben nagyon magas, fertőzőképességét akár évtizedekig is megtartja.

Bacillus anthracis

Az anthrax baktérium spórája

A lépfene baktériuma rendszerint a fertőzött állat bőrével, szőrével történő közvetlen érintkezés révén, egy jelentéktelen horzsoláson vagy seben keresztül fertőz. Ez az úgynevezett bőranthrax, mely a lépfene esetek döntő hányadát teszi ki. A tüdőanthrax, a „rongyszedők betegsége” a spórák belégzését követően alakul ki. Az anthrax-fertőzés harmadik formája – és természetesen ennek köszönheti figyelmünket – a bélanthrax. Ennek kialakulását a fertőzött hús, tej és víz fogyasztása okozza. Tehát az általános vélekedéssel szemben a lépfene igenis terjedhet víz útján is. Tény, hogy a fertőzés e formája ritka, de főként a „harmadik világ” országaiban előfordulhat. A lépfene utóbbi két típusa igen súlyos lefolyású. Míg a bőranthrax esetében a nem kezelt betegek 20%-a veszti életét, addig a bél- és tüdőanthrax fertőzés esetében a letalitás 25-60%, illetve 90% feletti.

A Bacillus anthracisnak közel száz törzse ismert, a „lelkes” katonai célzatú kutatásoknak köszönhetően ez a szám valószínűleg ennél jóval magasabb. Az anthrax – spóráinak nagy ellenálló képességének és tömeges tenyészetük egyszerű és olcsó megoldhatóságának köszönhetően – kiemelkedő figyelmet élvez a tömegpusztításra alkalmas biológiai fegyverek fejlesztőinek nemzetközi táborában.

Az anthraxról, bár néha más értelemben, de legalább hallott az emberek jelentős része. A leptospirosis azonban  szinte teljesen ismeretlen az orvosi körökön kívül, annak ellenére, hogy a Leptospira interrogans baktérium különböző típusai a legváltozatosabb betegségek kórokozói. A leptospirosis ezen betegségek összefoglaló elnevezése. Magyarországon leggyakrabban az L. pomona, L. canicola, L. grippotyphosa, L. icterohaemorrhagiae okozta infekciók fordulnak elő. A baktériumot házi- és vadállatok, illetve rágcsálók terjesztik vizeletükkel.

Leptospira interrogans

Elsősorban az állattenyésztéssel, mezőgazdasági munkával foglalkozókat, illetve vizes környezetben dolgozókat veszélyezteti a „disznópásztor betegség”. Elvileg, ugyanis a természetes felszíni vizekben – különösen nyáron és kora ősszel – sem ritka a spirális alakú Leptospira interrogans. A kórokozó a bőr és a nyálkahártya sérülésein keresztül könnyedén a szervezetbe kerülhet. Tehát mindenki megfertőződhet, aki ezekben a vizekben fürdik vagy esetleg annyira felelőtlen, hogy iszik belőlük. Mielőtt bárki lemondana a nyári fürdőzésekről pontosítsuk a fertőzés lehetőségét és következményeit. A leptospirosis baktériumai a melegebb éghajlatú tájakon gyakoriak, ott is a kisebb tavakban és a lefolyás nélküli vizekben jelentenek igazi rizikót. A nagyobb víztömegű folyók, lefolyással rendelkező tavak nem veszélyesek. A baktériumok okozta betegségek döntő része heveny lefolyású, a fertőzések 2/3-a pedig teljesen tünetmentes. Ennek köszönhetően a fertőzéses esetek számát csak becsülni lehet. Ráadásul a leptospirosis betegségek diagnosztizálása nem könnyű feladat. A korai panaszok általában influenzára utalnak, de később jelentkezhet nyirokcsomó- és máj-megnagyobbodás, bőrkiütés és szívritmuszavar is. Tehát specifikus tünetek alapján nem lehet a kórra következtetni. Ez enyhébb esetekben nem jelent különösebb problémát, antibiotikumos kezelés mellett a betegség néhány nap alatt elmúlik. A Leptospira baktériumok szórványosan ugyan, de súlyos betegségeket is okozhatnak. Ilyen a Weil-szindróma, mely vese- és májelégtelenséggel, sárgasággal járó vérzéses láz – ebben az esetben a halálozási arány ma 5% körüli, korábban jóval magasabb volt. Okozhat vérzéses tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást – szerencsére ez nem jár valódi genny kialakulásával -, illetve súlyos veseelégtelenséggel járó vérsejtszétoldódást.

A fertőző betegségek mintegy 20%-a az úgynevezett enterális csoportba tartozik. Tehát a kórokozó szájon keresztül jut a szervezetbe. A bakteriális fertőzések közül ilyen a hastífusz és a paratífusz, a vérhas, illetve a kolera. Szintén ide tartoznak az Escherichia coli okozta gastroenteritisek (enteritis: gyomor-, bélhurut) – E. coli néven közismert, legtöbb törzse fontos szerepet játszik a normál bélflóra kórokozókkal szembeni védekezésében –, a Campylobacter jejuni-, coli- és intestinalis-törzsek, illetve a Yersinia enterocolitica és Yersinia pseudo csillós baktériumok – az évszázadokon keresztül rettegett pestis kórokozója (Y. pestis) is a Yersinia nemzettség tagja.

Escherichia coli

Campylobacter jejun

Az igen népes Enterobacteriaceae baktériumcsalád eme három nemzetségébe tartozó hat baktériumfaj okozza – a salmonellosis mellett – a hasmenéses megbetegedések döntő többségét. A 2-4 µm hosszú és 0,4-0,6 µm vastagságú kórokozó baktériumok a heveny lefolyású, bár kétségtelenül igen kellemetlen betegségek mellett súlyos szövődményeket is kiválthatnak. A terjedési módjuk – szennyezett vízzel, élelmiszerrel – és lefolyásuk miatt gyakran nevezik ezeket az infekciókat „utazók” betegségének is.

A baktériumokkal szemben a vírusok nem sejtes, csupán nukleinsavból és fehérjékből álló, az élő és az élettelen világ határán mozgó mikroorganizmusok. A 400-18 nm (1 nm= 10-9 m) méretű paraziták csak a gazdaszervben mutatnak életjelenséget. A célsejthez kapcsolódva a vírus RNS-e vagy DNS-e felülírja a sejt genetikai állományát. A vírusok minden élő szervezet sejtjeit megtámadhatják a baktériumoktól az emberekig. A humán vírusok számtalan infekció okozói. Most – mielőtt egy unalmas járványtani értekezéssé alakulna írásunk – nézzük azt a négy ismertebb vírusfertőzést, melyeket szennyezett víz útján tudunk beszerezni.

Az ivóvízzel, fürdővízzel és szennyezett élelmiszerekkel terjedő vírusos infekciók egyik jelentős képviselői az enterovírusok. Az Enterovírus nemzetség a Picornaviridae család – a gerincesek legkisebb autonóm, burok nélküli RNS vírusai tartoznak ide – 11 nemzetségének legnépesebb tagja, mely a következő emberi fajokból áll: Humán Enterovírus A-B-C-D, Humán Rhinovírus A-B-C-D. Részletezés nélkül, ezekbe a fajokba tartoznak a Polio, a Coxsackie A és B, az ECHO vírusok, valamint a humán enterovírus típusainak nagy része. Mint a nemzetség elnevezése is mutatja, ezek olyan vírusok, melyek az enterális fertőzésekhez hasonlóan a szájon keresztül jutnak a szervezetbe. Megjelennek ugyan a gyomor-bélrendszerben is, azonban elsődlegesen nem ezt támadják. Az enterovírus fertőzések többnyire tünetmentesen zajlanak le, de okozhatnak agyhártyagyulladást (meningitis), agyvelőgyulladást (encephalitis), petyhüdt bénulást, Guillain-Barré-szindrómát (ritka autoimmun, a perifériás idegeket érintő gyulladás), vérzéses kötőhártya-gyulladást, kéz-láb-száj betegségeket és szívizomgyulladást is.

A Poliomyelitis anterior acuta – kórokozója a poliovírus 1-es, 2-es és 3-as típusai –, ismertebb nevén járványos gyermekbénulás a poliovírus fertőzések legrettegettebb képviselője. Csak az embereket és a főemlősöket képes megbetegíteni. Nevével ellentétben bármely életkorban előfordulhat, tipikusan enterális úton, széklettel, cseppfertőzéssel, közvetlen érintkezéssel, fertőzött élelmiszerrel és szennyezett víz közvetítésével terjed. A fertőzések mintegy 90%-a tünetmentesen zajlik, súlyosabb esetekben felléphet vírusos agyhártyagyulladás, bénulás. Ha csak a gerincvelői mozgatóidegek érintettek a bénulás a végtagokra, a mellkas, a has, a nyak és a törzs izomzatára terjed ki. Amennyiben az agytörzs is sérült a fertőzésben, illetve a bénulás eléri a légzőizmokat a beteget lélegeztetni kell. A 20. század első felétől egyre súlyosabb poliojárványok törtek ki szinte minden földrészen. Magyarországon 1931-ben, 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben alakult ki súlyos gyermekbénulási járvány. Poliomyelitis elleni oltóanyag kifejlesztése elsőként Jonas Salk, a pittsburghi egyetem víruskutatási laboratóriumának igazgatójának sikerült 1953 novemberében.

Az Egyesült Államok egészségügyi szervei 1955-ben engedélyezték a Salk-féle oltás tömeges alkalmazását. Hat esztendővel később a poliovírus orális oltóanyaga, az OPV (Orral Polio Vaccine) is megjelent. Az úgynevezett Sabin cseppeket – felfedezője a Cincinnatiban dolgozó Albert Sabin volt – az injekciós vakcinával párhuzamosan alkalmazták.  A WHO ajánlása – nekem inkább utasításnak tűnik - szerint az élő vírus tartalmú Sabin cseppeket 2010-ig minden országban fel kellett váltani az inaktivált poliovirust alkalmazó Salk-féle oltóanyagra. Az államilag kötelezővé tett oltásoknak és a higiéniás viszonyok javulásának köszönhetően a poliovírust a világ nagy részén sikerült visszaszorítani – Európát az Egészségügyi Világszervezet 2002 júniusában polio mentesnek ismerte el. Ugyanakkor a Föld második legnépesebb országa, India, illetve az indiai szubkontinens és néhány afrikai régió még napjainkban is endémiás területnek számítanak.

                          

Valahol Afrikában...

A Föld 2010 februári népesedési adatait tekintve, csak India 1 milliárd 1 százmilliós lakosságával számolva ez azt jelenti, hogy közel 1,5 milliárd ember van kitéve a poliovírus fertőzés veszélyének.

Az enterovírusokkal szemben – melyek nevükkel ellentétben csak ritkán produkálnak enterális tüneteket – a calicivírusok a nem bakteriális eredetű gastroenterális megbetegedések 30-40%-át, az ilyen jellegű járványoknak pedig 75-89%-át okozzák. Az elnevezés természetesen ebben az esetben is több vírust jelöl. A calicivírusok a Caliciviridae családba tartoznak – 1978-ig a Picornaviridae családhoz sorolták őket – mely négy nemzetségéből áll. A Vesi- és a Lagovírusok állati kórokozók, a Norwalk-, illetve a Sapporo-szerű vírusok humán betegségekért felelősek. A 27-40 nm-es, RNS örökítő anyagú vírusok elsősorban a fertőzött széklettel szennyezett élelmiszerrel és vízzel terjed, de maga az ember is terjeszti. Mind a fertőzési dózis, mind az inkubációs és lefolyási idő rövid. A tünetek: rossz közérzet, étvágytalanság, hányinger, hányás, vizes hasmenés, hasi fájdalom.

A vízi ökoszisztéma számtalan élőlényei közül a fent említett baktériumok és vírusok mellett nem árt, ha a protozoák és férgek által okozható kellemetlenséget is eszünkben tartjuk. A protisták közé tartozó protozoák (a protozoon többes száma) az állatvilág legegyszerűbb eukarióta egysejtű lényei. Ezek a 2–80 μm nagyságú véglények a gazdaszervezetben szaporodnak, általában vízzel, széklettel szennyezett étel vagy ital elfogyasztása útján terjednek. Mint szinte minden vízben fellelhető kórokozó, így a protozoák is hajlamosak bél- és gyomorrendszeri megbetegedéseket okozni. Egyik legismertebb képviselőjük az Entamoeba histolytica – az amoebás dysenteria kórokozója – főként a trópusokon és fejlődő országokban gyakori, egyes régiókban a populáció 100%-a is fertőzött lehet. Megjelenési formája, kórképe földrajzilag nagyon eltérő. Szerencsére az amoebiasis-nál kevésbé veszélyes a lefolyása, illetve szövődmények fellépése is igen ritka a Cryptosporidium és Giardia fertőzések esetében. A Cryptosporidium az Apicomplexa törzs, Sporozoae osztály, Eucoccidiida rend és Cryptosporidiidae család tagja. 6 – egyes meghatározás szerint 17 – ismert faja közül a Cryptosporidium parvum élősködik emlősökben és az emberi szervezetben. A fertőzés terjedhet emberről emberre, állatról emberre és indirekt módon vízzel. A fertőzött embert 2-10 napig tartó erős hasmenés, gyakran hányás, fejfájás, izomfájdalom és láz kínozza. Ennek ellenére a fertőzés általában spontán gyógyul.

Cryptosporidium spp. (Alfaj)

A Giardia egy, ostoros, két sejtmagvú egysejtű, mely a Protozoa törzs, Sarcomastigophora altörzs, Zoomastigophora osztály, Diplomonadida rend és Hexamitidae család tagja. Öt – más besorolások szerint hat – faja ismert, ezek között bizonyos átfedések vannak. Az ember bélrendszerében a G. lamblia – nevezik G. duodenalis-nek . és G. intestinalis-nek is –  parazita élősködik, de kísérletek bizonyítják, hogy állatból származó faj is fertőzést okoz, és viszont. A Giardia gazda-specificitása tehát kérdőleges. A giardiozis klinikai tünetei igen hasonlóak a kriptosporidiozis kórtüneteihez, az egyetlen jelentősebb eltérés, hogy láz nem lép fel. Mint minden fertőzés ezek is gyakoribbak és súlyosabb lefolyásúak az alultáplált, legyengült immunrendszerrel rendelkező személyeknél. A betegség során a zsírszavak felszívódása csökkenhet, A-, D-, E- és K-vitamin hiány valamint vérszegénység alakulhat ki.

Giardia

Mind a Cryptosporidium, mind a Giardia az egész világon elterjedt, gyakorlatilag minden vízforrásban előfordulhatnak. Komoly problémát jelent, hogy ennek a két kórokozónak a cisztája, illetve oocisztája mindössze 4-6 μm, tehát a hagyományos vízszűrőkön könnyedén átjutnak. Ennek köszönhetően gyakran a vezetékes ivóvízhálózatban is megtalálhatóak. Csak mikro- vagy ultraszűrővel – előbbi a 0,1-5 μm, utóbbi a 0,1-0,01 μm nagyságú részecskéket szűri ki – oldható meg a víz mechanikus tisztítása. Ráadásul fertőző dózisuk is rendkívül alacsony és nagyon ellenállóak a fertőtlenítő szerekkel szemben. A szokásos klórozás nem jelent gondot ezeknek a lényeknek, sokak szerin az ózon és UV kezelés sem igazán hatékony az inaktivitásukra. Amennyiben nincs kéznél egy kerámiaszűrős víztisztító, a vizet melegítsük öt percig 60 ˚C-on, esetleg – bár ez túrázás közben nem igazán életszerű – hűtsük le -70 ˚C-ra.

A baktériumok, vírusok és protozoák, bár tudjuk, hogy komoly betegségek kórokozói is találhatók soraikban, nem tűnnek olyan félelmetesnek, mint az emberi testben élő többsejtű férgek. Az ok egyszerű pszichológia, ezek a közel sem szimpatikus megjelenésű lények szabad szemmel is láthatóak. A férgek rendszertani besorolása folyamatosan változik, jelen esetben az 1971-ben megjelent Dudich-Loksa rendszertant vettük alapul, mely az állatvilágot 24 törzsre osztja fel. A férgek az ősszájúak, a Protostomiák főtörzsében (superphylum) - közel 1 millió fajával az állatvilág legnépesebb csoportja, mely 10 törzsből áll - találhatóak és ezen belül hét különálló törzset alkotnak. Közülük az alábbi két törzs, illetve ezek osztályaiba sorolt fajok jelentenek veszélyt az emberi egészségre.

A laposférgek (Platyhelminthes) törzsében foglal helyet az örvényférgek (Turbellaria), a galandférgek (Cestodes) és a szívóférgek (Mételyek – Trematodes) osztálya.  A galandférgek közül a 20-25m-re is megnövő Diphyllobotrium latum (halgalandféreg),

Diphyllobothrium latum

a Taenia saginata (simafejű galandféreg), a Taenia solium (horgasfejű galandféreg), és a Hymenolepis nana okoz humán betegségeket. Akkor igazán veszélyesek, ha nem lárvákkal, hanem petékkel fertőződik az ember. Ebben az esetben az ember lesz a köztesgazda, a kikelő lárvák bármely szervbe el tudnak jutni. Ezek az élősködők vízzel nem terjednek, tehát a természetet járva nem jelentenek veszélyt.

A szívóférgek ellenben szennyezett víz útján is bekerülhetnek a szervezetbe. A Fasciola hepatica, májmétely nevének megfelelően a vékonybélből a hasüregen keresztül vándorol, majd általában a májban letelepedő lárvából fejlődik ki a féreg. Európában ugyan ritka, de a szarvasmarha-, juhtenyésztő területeken könnyen fertőzhet.

Fasciola hepatica

A Trematodes osztályának legelterjedtebb és legsúlyosabb – legalábbis Afrikában, a  Közel-Keleten, Dél-Amerikában és a Távol-Kelet jelentős területén – humán fertőzése a schistosomiasis, vérmételybetegség. A kórokozó Schistosoma-nak öt, embert is fertőző alfaja ismert: Schistosoma haematobium, S. japonicum, S. mansoni, S. mekongi és a S. intercalatum. A lenti képen látható peték édesvízi csigafajtát használnak fel köztesgazdának, majd sokasodva és növekedve már lárvákként távoznak, hogy a vízben tovaúszva az emberi bőrön vagy nyálkahártyán keresztül a vérkeringésbe jussanak. A portális vénában – a hasüregi szervek területén összegyűjtött vénás vért szállítja a májba - a lárvák fejlődésnek indulnak és néhány hét elteltével kifejlődnek. Nagyon hosszú ideig, akár 5-10 esztendeig is a szervezet kéretlen lakói lehetnek. A Schistosoma férgek súlyos betegségek okozói, a teljesség igénye nélkül néhány kórkép. A S. mansoni és a S. japonicum Katayama lázt, hepatikus periszinuszodiális tojás-sarjdaganatot, Symmer-féle periportális fibrózist, magas portális vérnyomást okozhat.  A S. haematobium felelős a vérvizelés, hegesedés, meszesedés, pikkelysejtes sejtkarcinóma kialakulásáért. Az összes Schistosoma alfajra érvényes, hogy fejlődésük során éreldugulást okozhatnak az agyban vagy a gerincvelőben. A felmérések szerint évente több mint 300 millió megbetegedés köszönhető ezeknek a parazitáknak.

(Balról jobbra, méretezés: µm) Schistosoma japonicum, S. mekongi, S. haematobium, S. intercalatum, S. mansoni

A hengeres férgek (Nemathelminthes) törzse a fonalférgek (Nematoidea), a húrférgek (Nematomorphia) és buzogányfejűek (Acanthocephala) osztályát foglalja magába. A nematodák osztályát becslések szerin mintegy 100 ezer különböző faj alkotja. Legismertebb, és egyben legelterjedtebb tagja az orsóféreg (Ascaris lumbricoides),

mely világszerte megtalálható, de elsősorban a trópusi és szubtrópusi körülményeket kedveli. Az orsóféreg nem csupán a nematodák legnagyobb példánya, de egyben a leggyakoribb féregfertőzés szereplője is. A fertőzöttek számát 1-1,6 millióra becsülik. A fertőzés szokásos módon, nem megfelelően tisztított ételek, szennyezett ivóvíz révén jön létre. A szervezetbe bekerült petékből a nyombélben kiszabaduló lárvák megkezdik mintegy 10 napos vándorlásukat a testben. A bélfalon keresztül, majd a májon átvergődve a vena cava inferioron – a test legnagyobb gyűjtőere – és a jobb szívfélen keresztül a tüdőbe érkeznek. A légutakon folytatják útjukat egészen a garatig, majd innét, nyelés során ismét visszakerülnek a vékonybélbe. Az immár kifejlett férgek – nőstény 20–25 cm hosszú, 4–6 mm vastag, a hím valamivel rövidebb - a vékonybél felső szakaszában élősködnek a következő 1-2 évben. A lárvák néha elvétik szokásos útvonalukat és a bal szívfélbe jutva a szem, agy, vese, lép és egyéb szervek felé vándorolnak, melyekben gyulladásos reakciót váltanak ki. Az orsóféreg által kiváltott kórkép igen változatos. Az esetek egy jelentős hányadában vagy teljesen tünetmentes a fertőzés, vagy csupán étvágytalanság, fáradság tapasztalható. A lárvák a tüdőben ugyanakkor gyulladást idézhetnek elő, felléphet magas láz, hidegrázás, köhögési roham, nehézlégzés és véres köpet is. A gyomorrendszerben jelenlévő férgek hányingert, hányást, esetleg hashártyagyulladást okozhatnak. A vándorlásukat sem fejezik be feltétlenül, megjelenhetnek többek között a szájüregben és az orrnyílásban is.

A fonalférgeknek még számos faja képes megfertőzni az embert, többek között a hegyesfarkú bélgiliszta és a bányaféreg. Ezek általában a szokásos gyomor- és bélrendszeri panaszokat produkálják. A Dracunculus medinensis faj ennél sokkal rémisztőbb következményekkel járó fertőzést okoz. A Medina- vagy Gunea-féregnek is nevezett parazita az 1990-es évekig Libéria, Nigéria, Guinea, Nyugat-Afrika, a Nílus völgye, Jemen, India, Dél-Amerika és Közép-Ázsia területein igen elterjedt volt. Napjainkban ” csak” Szudán, Ghána, Nigéria, Mali, Togo, Burkina Faso, Etiópia, Nigéria és Elefántcsontpart számít endémiás területnek. A gyakran egy méter hosszúságra is megnövő féreg lárváinak köztesgazdája a mindössze néhány milliméteres édesvízi kandicsrák és egy vízibolha, melyek szennyezett víz révén kerülnek az állati vagy emberi szervezetbe – a köztesgazdákra nincs feltétlenül szükség a fertőzéshez. A lárva a gyomorból a kötőszövetekbe kerül, majd itt fejlődik féreggé. Közel egy esztendő elteltével a “tüzes kígyó” - az okozott fájdalomra utalva - az emberi test azon pontjai felé veszi útját, melyek vízzel érintkeznek. Elsősorban a lábszár és a kar különböző területeit keresi. A hagyományos irányt elvétve esetenként a fejen, szemen és a nemi szerven keresztül távozik. Célja, hogy a bőrt átfúrva a szabadba engedje utódait. A külvilág felé igyekvő zsineg vastagságú féreg jól látható a bőr alatt, feji részénél hólyag jelenik meg, mely fokozatosan fekélyesedik, míg az élősködő át nem rágja magát. Ezek a bőr- és szövetelváltozások hegesedve gyógyulnak és általában nem nagy kiterjedésűek.

Dracunculus medinensis alapvetően nem halálos féreg, de óriási fájdalmakkal jár mind a testben történő vándorlása, mind a bőrön keresztüli kitörése. A szervezetet teljesen legyengíti, súlyos asztmás rohamokat, fekélyeket, nyirokcsomó-gyulladást és ízületi betegségeket okoz. Eltávolítására évszázadok óta egy igen egyszerű eszközt használnak, egy kicsi pálcikát. A napvilágra kikukkantó féreg fejét kis botra rögzítik, majd szép lassan feltekerik rá, mint kerekeskútból a vödröt. A művelet néha órákig vagy napokig is eltarthat és ez a procedúra sem fájdalommentes.

A “tüzes kígyó” már az ókorban is ismert lehetett, több leírásban is szerepelnek hasonló lények. Néhány tudós úgy véli, hogy az orvoslás ősi hellén jelképén, Aszklépiosz botján sem kígyó csavarodik, hanem egy fonálféreg.

Véleményüket a féreg eltávolításának ma is használatos módjára alapozzák. Ezt a polémiát még várhatóan sokáig folytatják a bölcselkedők, de a remények szerint a Dracunculus medinensis már csak történelmi emlékként lesz megemlítve. Ennek esélyei igen jók, ugyanis a medinaféreg visszaszorítására komoly erőfeszítések történtek az utóbbi évtizedekben. Ebben a munkában kiemelkedő szerepet vállalt az Egyesült Államok 39. elnöke Jimmy Carter és felesége Rosalynn Carter. Az általuk 1982-ben alapított atlantai székhelyű Carter Központ a leginkább érintett területeken, sok ezer aktivistát bevonva felvilágosító kampányt folytat és vízszűrőket szállítanak a fertőzés megelőzése érdekében. Az eddig elért eredmények igen látványosak. A WHO adatai alapján a fertőzések számát az 1986-as 3,9 millió főről 2009-re  3500 főre sikerült visszaszorítani.

A víz maga az élet… Valóban, az élet alapja, mely önmaga is milliónyi élet természetes közege. Közülük sok nem kifejezetten hasznos az emberi szervezet számára. Felsorolni nem kívántuk őket, csupán egy kis ízelítőt nyújtottunk az elkerülendő kórokozók népes táborából.

Tiszta, iható víz. Az úgynevezett iparilag fejlett országok lakói számára ez természetes. A Föld népességének nagyobb hányada ugyanakkor közel sem ilyen szerencsés. Nem csupán egyre kevesebb a Föld ivóvízkészlete, de egyre szennyezettebb is. Napjainkban több mint 6,8 milliárd embert kell (lene) ellátni tiszta vízzel. Miközben – teljes joggal, bár erről igazából a nagy fejlődés közepette ők “felejtkeztek” el – az európai vagy észak-amerikai polgárok a víz arzén, nitrát, nitrit és egyéb ásványi, esetleg vegyi anyag tartalmával vannak elfoglalva, addig az afrikai, ázsiai országok többségében “csupán” a fent leírtak miatt sincs egészséges ivóvíz. Szerény becslések szerint csak a hasmenéses megbetegedések 1,5 millió ember életét követelik évente. Az egykor tiszta vízbázisok öntisztító képessége nem képes követni a népességnövekedés mértékét.

Mit tehetünk túráink során, ha biztonságos ivóvizet szeretnénk? Egyrészt betartjuk a mindenkori higiéniás szabályokat, másrészt utánaolvasunk, hogy az adott területen mire kell figyelni. Bizonyos helyzetekben nagyon nagy hasznát vehetjük a víztisztító tablettáknak és palackoknak is. Egyre azonban ügyeljünk! Nem minden szűrőn akadnak fenn ezek az igazán parányi lények, ezért gondoljuk át, hogy hol kívánjuk használni szerkezetünket. Ha megfelelően döntünk, akkor tényleg Tiszta Víz kerül a pohárba.


Comments are closed.