Késblog

A víz – a tűz, a levegő és a föld mellett – a négy Őselem egyike (néhány kultúrában a fémeket is ide sorolják). Némi képzavarral, átitatja az emberi kultúrát az ősidőktől napjainkig. Minden nép mitológiájában, teremtéstörténetében központi szerepet játszik. A többi Őselemhez hasonlóan a víz is kettős természetű – mint általában minden a Földön. Mai tudásunk szerint bármilyen szintű élet kialakulásának alapfeltétele a víz. Ugyanakkor számtalan olyan potenciális, szemmel nem látható veszélyt rejt magában, melyeket nem árt, ha elkerül az ember. Természetesen itt nem a – sokak számára már szakállasnak számító – dihidrogén-monoxid betiltását követelő „TILTAKOZZ A DIHIDROGÉN-MONOXID ELLEN! A LÁTHATATLAN GYILKOS” című petícióban szereplő veszélyekről van szó! Bár tény, hogy a vízben élő mikroorganizmusok, elsősorban a baktériumok és vírusok – utóbbiakat gyakran nem ide sorolják – által terjesztett megbetegedések évente több tízmillió ember halálát okozzák.

A járványok, a szennyezett víz útján terjedő betegségek egyidősek az emberiséggel. Néhány ókori feljegyzésből a járványokat okozó betegségekre, például az enterális infekciókra (emésztőrendszeri fertőzések, a kórokozó szájon keresztül jut a szervezetbe), a maláriára, a kiütéses tífuszra (ty. exanthematicus), a fekete himlőre (variola), a gyermekparalízisre (poliomyelitis anterior acuta) vagy a pestisre is lehet következtetni. Az ókor és a középkor évszázadai alatt a járványok nagyon gyorsan terjedtek és a halálozási arány is rendkívül magas volt. A középkorban kitörő epidémiák és pandémiák terjedését segítette, hogy a higiénia, mint olyan, szinte teljesen ismeretlenné vált. Eltűntek például az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban, a krétai Knósszoszon majd a Római Birodalom nagyvárosaiban használatos árnyékszékek és szennyvízcsatornák. A magát civilizáltnak nevező Európába – miközben a „primitívnek” tartott maorik minden lakóházhoz külön illemhelyet építettek – beköszöntött a baktériumok, vírusok, protozoák ( egyes számban: protozoon) és bélférgek aranykora. Ez nem csoda, hiszen minden ember éppen ott ürítette ki szervezetének salakanyagát ahol tartózkodott. Jobb esetben a házon belül egy edénybe, de ennek kétes tartalma is az utcán végezte, és nem mindig kiabáltak ki a dolgukra igyekvőknek. Az emberi fekália kiváló életteret jelent a különböző kórokozók részére és mint tudjuk a legyek sem vetik meg. Eltakarításával évszázadokon keresztül nem sokat foglalkoztak, rábízták a természetre. Csak a 16. század folyamán jelentek meg az első rendeletek az ürülék és a szemét elszállításáról, illetve emésztőgödrök ásásáról. Az elszállított fekália a folyókba, tavakba került. Ez a nagyobb településektől eltekintve nem jelentett komolyabb problémát, a környezet le tudta bontani a szennyeződést. A sűrűbben lakott területeken azonban a felszíni és a felszín alatti vizek fokozatosan elszennyeződtek, és járványok fertőző gócaivá váltak. Az ezekből kiinduló infekciók nagy része általában nem volt olyan „látványos” mint a pestises – vagy annak tulajdonított – és leprás járványok. A szennyezett vízzel közvetített betegségek jelentős része úgy szedte áldozatait, hogy a kortársak észre sem vették a ragály jelenlétét. A víz tisztasága és az egyes betegségek közötti ok-okozati összefüggést a 19. századig nem vették figyelembe. Hippokratesz azon nézete, mely szerint a fertőző megbetegedések keletkezése és terjedése az embert körülvevő levegőből ered – az ágenst miazmának nevezte el, ezért hívjuk ezt a nézetet miazma elméletnek –, makacsul tartotta magát az orvoslás tudományában.

A szennyezett víz által terjesztett betegségek említésekor általában a kolera, a vérhas, a paratífusz és a hastífusz – sokan csak tífuszt említenek, de ez téves, a kiütéses változatot a ruha- és ritkábban a fejtetű terjeszti –, illetve a hepatitis A és E fertőzés jut eszünkbe. Európában ezek „megszokott” járványnak számítottak, szinte ciklikus felbukkanást mutattak.

A kolera volt az első fertőző betegség, melynek terjedését a vízzel közvetlen kapcsolatba hozták. Az Indiából származó cholera asiatica kórokozója, a Vibrio cholerae O és az El Tor biotípus baktérium enterális úton terjed, szennyezett ivóvízzel és élelmiszerrel.

Vibrio cholerae baktériumok

A betegség gyors lefolyású, az állandó vizes hasmenés miatt a szervezet kiszárad és veseelégtelenség lép fel, 24-28 óra alatt beállhat a halál. A kolera Európában 1817-ben jelent meg, majd az 1830-as évek elején világméretű járvánnyá vált. Végigsöpört szinte az egész Távol-Keleten, Európán keresztül átcsapott az Államok keleti partvidékére is. 1848-ban, majd az 1850-es és 60-as években újabb pandémiák érték el a kontinenst. Az 1849-es londoni járvány idején John Snow jött rá a szennyezett víz és a fertőzés közötti összefüggésre – a kórokozót Robert Koch csak 1884-ben  azonosította. Snow 1854-ben azt javasolta a városvezetésnek, hogy a járvány további terjedésének  megakadályozása érdekében zárják el a Soho közkútját. Tanácsa meghallgatásra talált és az eredmények őt igazolták. A  következő években Európa szerte megkezdődött a szennyvíz-csatornahálózatok kiépítése és a köztisztasági, közegészségügyi rendszer reformja. Ezeknek köszönhetően, a fertőzöttek 50-60%-ának halálát okozó kolera járványok a 19. század végére megszűntek az európai kontinensen. A világ többi táján azonban napjainkban is szedi áldozatait, elsősorban a harmadik világban. A „hányszékelés” ellen kifejlesztett vakcina hatékonysága csupán 50 %-os, ezért az orvosok általában nem javasolják felvételét. A higiéniás szabályok szigorú betartásával, a víz fertőtlenítésével – még fogmosáshoz is – a fertőzés elkerülhető. Az elővigyázatosságra szükség van, hiszen Közép- és Dél-Amerika számos országa, Észak- és Közép-Afrika nyugati partvidékét kivéve az egész fekete kontinens és Ázsia döntő része fertőzöttnek tekinthető.

A bacilláris dysenteria, a vérhas kórokozói a Shigella genus A-D alcsoportokba sorolt: Sh. sonnei, Sh. flexneri, Sh. dysenteriae, Sh. boydii. Leggyakrabban az első kettő baktérium okoz fertőzést.

Shigella sonnei

Shigella flexneri

A baktériumok közvetlen érintkezés, piszkos kéz, élelmiszerek, ivóvíz és fürdővíz, illetve a fertőzött tárgyak útján terjednek. A beteg belázasodik, bágyadtnak érzi magát. A legkellemetlenebb és egyben legveszélyesebb tünet a gyakori híg, nyákos, gyakran gennyes, véres széklet. Az egykor igencsak gyakori vérhas ellen ma sem rendelkezünk hatékony védőoltással, de az alapvető tisztasági, tisztálkodási normákat követve elkerülhető a fertőzés.

A dizentériának van egy nem bakteriális típusa, az amoebiasis (amoebás dysenteria), melynek kórokozója az Entamoeba histolytica. Ez egy protozoon, egy egysejtű véglény, mely a gazdaszervezetben szaporodik.

Entamoeba histolytica

Az amoebiasis lehet intestinális (bélfalat érintő) és a jóval agresszívabb extraintestinális (nem a gyomor-bél rendszert érintő). Utóbbi esetben felléphet májtályog, érintett lehet a tüdő, az agy és a bőr is. Az Entameoba histolitica az egész világon elterjedt parazita. A trópusi országokban a lakosság 100 %-a is fertőzött lehet.

A paratífusz (Salmonella paratyphii A infection) és a hastífusz (typhus abdominalis) szintén bakteriális fertőzés, akárcsak a kolera és a vérhas. Előbbi kórokozója a Salmonella paratyphi A, B, C. Gramm-negatív, utóbbié a Salmonella typhi. Gram-negatív O, H és Vi antigénnel rendelkező baktérium. A paratífusz általában sokkal enyhébb lefolyású, mint a hasi hagymázként is emlegetett hastífusz.

Salmonella typhi baktériumok

A baktériumok a vékonybél úgynevezett M-sejtjein keresztül jutnak a bélfalba, ahol megfertőzik a nagy falósejteket, melyeknek eredetileg pont a káros fertőzések elleni védelem a feladatuk. A megfertőzött sejtek segítségével jutnak el többnyire a májba, a lépbe, a vesébe és a csontvelőbe. Itt is a makrofágokban telepednek meg, és igen intenzív szaporodásba kezdenek. A tífusz eme két esetében a legjellemzőbb tünetek a fejfájás, a fokozatosan emelkedő, igen magas láz, a máj, illetve a lép megnagyobbodása. A hasmenés nem jellemző, ugyanakkor a kórokozók a Peyer-plakkokban – nyirokmirigyek a vékonybél falában – elszaporodva a belek átfúródását okozhatják. A hastífusz elleni immunizálásra három vakcina létezik, az egyik szájon át is beszedhető. Az oltás felvétele mindenképpen ajánlott abban az esetben, ha multirezisztens törzsekkel fertőzött területen tartózkodunk.

A vírusfertőzések közül az egyik legelterjedtebb a hepatitis. A  járványos májgyulladást okozó hepatitis vírusai közül az A és az E terjed vízzel. Az általuk terjesztett betegség nem új keletű, de a kórokozókat csak 1973-ban, illetve 1983-ban sikerült azonosítani. A WHO becslése szerint évente közel 1,5 millióan betegednek meg az enterális úton terjedő – a Picornavírus család Hepatovírus nemzetségébe tartozó – HAV-tól, mely az egyik legellenállóbb vírus. A calicivírusok családjába tartozó hepatitis E ezzel szemben könnyen elveszti fertőzőképességét. Az általa okozott betegség lefolyása enyhe, kivéve várandós hölgyek esetében. A halálozási arány ebben a csoportban közel 20%! A hepatitis A ellen gyakorlatilag csak a védőoltás beadatásával tudunk hatékonyan védekezni. Ugyanis hiába tarjuk be azt az alapvető szabály, hogy a mediterrán, de főként az afrikai és ázsiai országokban nem iszunk vizet, még csapvizet sem alapos fertőtlenítés nélkül. Ennek megfelelően az egyébként oly csábító koktélokhoz, és a kevésbé csábító egyéb italokhoz sem kérünk jégkockát. A HAV megtalálható (lehet) a gyümölcsökön, zöldségeken – a fertőzött vízzel történő mosás természetesen fölösleges igyekezet –, a tengerből származó halakból és egyéb herkentyűkből készült nyers vagy nem eléggé átfőzött, átsütött ételekben. Ezek ellen nem tudunk védekezni, az élelmiszert nem tudjuk ellenőrizni. A vírus Észak-Amerika, Észak-, Közép- és Nyugat-Európa kivételével a Föld minden pontján potenciális veszélyt jelenthet.

Amennyiben rendelkezünk már a megfelelő védőoltásokkal a fent említett nyavalyák ellen – kivéve a vérhas esetében – úgy gondolhatnánk, hogy nyugodtan ihatunk és mosakodhatunk a világ bármely pontján található vizekből és vizekben. Ez azonban nem egészen igaz. A szennyezett víz bőven tartogat még olyan lényeket, melyekről James Cameron legendás Aliens-e jut eszembe (a Föld e csodás(?) lakóival a következő fejezetben foglalkozunk). Ugyanakkor gondoljunk a kiváló publicista Cholnoky Viktor „A kolera” című írásának egy részletére:

„Megijedni nem kell, mert az oktalan ijedelem a legnagyobb ellensége a bölcs félelemnek, de azért jó, ha már most szárazon tartjuk a puskaporunkat és mentül szorgalmasabban mosogatjuk a kezünket.”.

Elmélkedésünk ezen szakaszában dobjunk bele egy víztisztító tablettát kulacsunkba vagy vegyük elő víztisztító palackunkat. A nagyon igényes és felkészült túrázó a kerámiaszűrővel ellátott pumpás víztisztítójával, néhány perc alatt az alapvető tisztálkodáshoz szükséges vízmennyiséget is produkálni tudja. Alapos zuhanyozásról azért ne álmodozzunk.