feb 4 2014

FeHoVa

Hamarosan ismét itt  minden fegyver, horgász és vadász kellékimádó hazai főprogramja, a FeHoVa. 2014. február 13. és 16. között immár 21. – ez kicsit téves, mert az elsőt 1992-ben tartották meg, igaz azt a Budapest Sportcsarnokban – alkalommal rendezik meg a nemzetközi kiállítást. Ami azért jóval több, mint amit az első mondat sejtet. Ezt a tősgyökeres FeHoVa-sok persze tudják. A HUNGEXPO A, B és D csarnokaiban összesen 31.304 m2 áll a kiállítók és a látogatók rendelkezésére.

A Vásárközpont hivatalos oldaláról letöltött térkép ugyan tavalyi, de érdemleges változások a tájékozódás területén nincsenek. A kisebb B és D pavilonokban ismét a MEOE lesz megtalálható az ebekkel. A több mint 220 kiállító értelemszerűen az A csarnokban kapott standot. A vadászat, fegyverzet, halászat és horgászás mestereivel itt tudunk találkozni. A kiállítók sokaságát most nem sorolnám fel. A pontos lista a FeHoVa lapján (http://fehova.hu/nyito) elérhető – bár némileg furcsállom, hogy a kiállítók webes adatlapjainak feltöltése egyszerűen nem létezik. Az előbb említett – finoman fogalmazva – hiányosság azért sem érthető számomra, mert nem egy klasszikus rongylabdás, céllövöldés, fahalacskás eseményről beszélünk. Ennek ellenére néhány klikk, és minden kiállító és szervezet honlapja elérhető. Csak így macerásabb. A régiekkel nincs különösebb gond, hiszen azok ismertek a lelkes közönség előtt. A kevésbé régi kiállítók, például a Fontium Kft. talán nem annyira. Pedig az ő honlapjuk (http://www.fontium.hu) – és sok másé is - rengeteg infót nyújthat.

A kiállítás elektronikus megjelenése tehát nem tökéletes, de a programok sokszínűsége lenyűgöző. Hidvégi Béla könyvbemutató, a GUN Magazin szakértőinek előadása, Afrika Expo, Hunttrophy prezentáció, vadászkürtös fesztivál és ifjúsági vadászkürtös verseny, III. FeHoVa Kupa Szarvasbőgő Bajnokság, “Miss FeHoVa” szépségverseny. De lesz trófeakiállítás, puska- és késműves bemutató, Piotr Piskorski pergető horgász sztárvendég és óriás akvárium. Lesznek gyermekfoglalkoztatók, játszóház – kézműves-foglalkozások. És még igen sok minden. A részletes program megtalálható a szervezők fent már jelzett oldalán. Én mindenkinek csak ajánlani tudom.