okt 20 2011

Egy kis álcázás

Az élőlények igen népes világában az álcázás képessége életbevágóan fontos lehet. Ennek hiányában a természetes szelekció törvényei érvényesülhetnek. A mimikrinek – „élőlényeknek a környezethez színben, alakban történő alkalmazkodása úgy, hogy más növény, állat külső megjelenési formáját veszik fel” – igen sok típusa létezik. Az álcázás alkalmazásának egyik legkiválóbb mesterei a tengeri puhatestűek. Igen meglepő teljesítményre képesek a botsáskák vagy a zengőlegyek, míg a gerincesek közül a kétéltűek és a hüllők emelkednek ki. A növények esetében általában a szaporodás genetikai ingere nyomán alakult ki a megtévesztés zavarba ejtő világa.

Természetesen az emberi faj álcázási taktikája a legrafináltabb, gondoljunk csak az általam “politikusi” mimikrinek nevezett különös viselkedési formára. Félre a pikírt megjegyzésekkel, az embert a gondolkodás viszonylag magas szintű művelése emeli ki az állatvilágból. Ennek megfelelően az álcázás során is ezt használja fel. Pontosabban ennek segítségével dolgozza ki az adott viszonyok között legcélravezetőbb technikákat. Az észak- és dél-amerikai indián, vagy például a busman és ausztrál őslakos törzsek tökélyre fejlesztették a mimikri különböző formáit. Napjainkra azonban az emberek döntő része elfelejtette ezeket, egyszerűen nincs rá szükség a mindennapi életben. Tehát mit tudunk tenni akkor, ha egy adott helyzetben álcázni kell magunkat?  Continue reading


okt 6 2011

A kés világa III.

A kés potenciális fegyver, legyen szó fixpengés vagy nyitható típusokról. Ez természetesen még inkább érvényes a tőrökre. Ennek ellenére “pályafutásuk” első századaiban – néhány kivételtől eltekintve, pl. a perzsa halhatatlanok tőre vagy a római pugio esetében  - nem számítottak alapvető fegyvernek a szúró- és vágóalkalmatosságok között. Segédfegyverként is viszonylag későn jelentek meg, legalábbis Európában. Az egyes szúrófegyvertípusok definiálása komoly viták forrását jelenti. Ezekbe most nem feltétlenül mennék bele, de egy kis ízelítő a probléma lényegéről. A tőrökben sokan a szablyák elődjeit vélik felfedezni. Ezt a nézetet erősíti  az egyélű, általában rövid sax kialakulása. Eredete természetesen nem teljesen tisztázott, de a hun kor hosszú harci késeire – a keskeny langsaxokra, vagy schmalsaxokra -vezetik vissza. A saxokat alapvetően a Schmalsax, Kurzsax, Breitsax és Langsax főtípusokba sorolják be.

Continue reading