A víz maga az élet… 2. rész
A víz – a tűz, a levegő és a föld mellett – a négy Őselem egyike (néhány kultúrában a fémeket is ide sorolják). Némi képzavarral, átitatja az emberi kultúrát az ősidőktől napjainkig. Minden nép mitológiájában, teremtéstörténetében központi szerepet játszik. A többi Őselemhez hasonlóan a víz is kettős természetű – mint általában minden a Földön. Mai tudásunk szerint bármilyen szintű élet kialakulásának alapfeltétele a víz. Ugyanakkor számtalan olyan potenciális, szemmel nem látható veszélyt rejt magában, melyeket nem árt, ha elkerül az ember. Természetesen itt nem a – sokak számára már szakállasnak számító – dihidrogén-monoxid betiltását követelő „TILTAKOZZ A DIHIDROGÉN-MONOXID ELLEN! A LÁTHATATLAN GYILKOS” című petícióban szereplő veszélyekről van szó! Bár tény, hogy a vízben élő mikroorganizmusok, elsősorban a baktériumok és vírusok – utóbbiakat gyakran nem ide sorolják – által terjesztett megbetegedések évente több tízmillió ember halálát okozzák.
A járványok, a szennyezett víz útján terjedő betegségek egyidősek az emberiséggel. Néhány ókori feljegyzésből a járványokat okozó betegségekre, például az enterális infekciókra (emésztőrendszeri fertőzések, a kórokozó szájon keresztül jut a szervezetbe), a maláriára, a kiütéses tífuszra (ty. exanthematicus), a fekete himlőre (variola), a gyermekparalízisre (poliomyelitis anterior acuta) vagy a pestisre is lehet következtetni. Az ókor és a középkor évszázadai alatt a járványok nagyon gyorsan terjedtek és a halálozási arány is rendkívül magas volt. A középkorban kitörő epidémiák és pandémiák terjedését segítette, hogy a higiénia, mint olyan, szinte teljesen ismeretlenné vált. Eltűntek például az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban, a krétai Knósszoszon majd a Római Birodalom nagyvárosaiban használatos árnyékszékek és szennyvízcsatornák. A magát civilizáltnak nevező Európába – miközben a „primitívnek” tartott maorik minden lakóházhoz külön illemhelyet építettek – beköszöntött a baktériumok, vírusok, protozoák ( egyes számban: protozoon) és bélférgek aranykora. Ez nem csoda, hiszen minden ember éppen ott ürítette ki szervezetének salakanyagát ahol tartózkodott. Jobb esetben a házon belül egy edénybe, de ennek kétes tartalma is az utcán végezte, és nem mindig kiabáltak ki a dolgukra igyekvőknek. Az emberi fekália kiváló életteret jelent a különböző kórokozók részére és mint tudjuk a legyek sem vetik meg. Eltakarításával évszázadokon keresztül nem sokat foglalkoztak, rábízták a természetre. Csak a 16. század folyamán jelentek meg az első rendeletek az ürülék és a szemét elszállításáról, illetve emésztőgödrök ásásáról. Az elszállított fekália a folyókba, tavakba került. Ez a nagyobb településektől eltekintve nem jelentett komolyabb problémát, a környezet le tudta bontani a szennyeződést. A sűrűbben lakott területeken azonban a felszíni és a felszín alatti vizek fokozatosan elszennyeződtek, és járványok fertőző gócaivá váltak. Az ezekből kiinduló infekciók nagy része általában nem volt olyan „látványos” mint a pestises – vagy annak tulajdonított – és leprás járványok. A szennyezett vízzel közvetített betegségek jelentős része úgy szedte áldozatait, hogy a kortársak észre sem vették a ragály jelenlétét. A víz tisztasága és az egyes betegségek közötti ok-okozati összefüggést a 19. századig nem vették figyelembe. Hippokratesz azon nézete, mely szerint a fertőző megbetegedések keletkezése és terjedése az embert körülvevő levegőből ered – az ágenst miazmának nevezte el, ezért hívjuk ezt a nézetet miazma elméletnek –, makacsul tartotta magát az orvoslás tudományában.